Kártevők elleni védekezés a korai időszaktól a termesztő berendezésekben

Az első lépés a védekezésben a kártevő pontos azonosítása, a megfelelő védekezési stratégia csak azután megválasztható. Megelőzés céljából érdemes a fóliasátrat tisztán, gyommentesen és rendezetten tartani, mivel a gyomokon jelennek meg legtöbbször elsőként a kártevők.

Az idei évben a paprikafélék esetében a fűtött fóliasátrakban már megjelentek az első tripszek és a levéltetvek. Ellenük kezdetben vegyszeres védekezés javasolt, illetve már az előző kultúra kitakarításakor fontos az alapos fertőtlenítés. Erről részletesebben már az előző cikkünkben írtunk: 

Hogyan készülj elő a következő évi palántázáshoz már az előző év végén?

A hasznos szervezetek betelepítése a kártevők ellen még várat magára, mert szükséges hozzá egy tartós meleg időjárás. A vegyszeres kezelést követően ebben az időszakban nagy mennyiségben kihelyezett sárga és kék ragadós fogólapok, illetve szalagok nagy hatékonysággal vonzzák az esetleg életben maradt vagy arra tévedő kártevőket.

A biológiai növényvédelem – egyszerű meghatározással élve – a kártevők és kórokozók természetes ellenségeinek felhasználását és azok visszaszorítását vagy elpusztítását jelenti.

Ez a módszer nemcsak a kártevők elleni védekezésben játszik szerepet, de természetes módon segít növelni a növények általános immunitását is. A tripszekkel szemben leggyakrabban Orius laevigatus ragadozó poloska és Amblyseius swirskii ragadozó atka betelepítése által vehetjük fel a harcot. A tavaszi időszaktól kezdve, ahogy az időjárás eléri a tartós 20 °C körüli hőmérsékletet és a 80%-os páratartalmat, a levéltetvek robbanásszerű szaporodásának megállítására pedig érdemes mielőbb parazitoid fürkész darazsakat betelepíteni.

Balázs Máté

Növényorvos, szaktanácsadó

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Megosztás
Megosztás
Email
Nyomtatás

Legutóbbi cikkeink