Árnyékolás lehetőségei az égető napsugarak ellen

Az árnyékolás roppant fontos a növényeink számára, különösképpen a hajtatásban, ahol, ha nincs megfelelő védelem, a növényházban akár 45 0C vagy afeletti értékeket is mérhetünk. A fóliasátron belüli túlzott meleg több problémához is vezethet. Az árnyékolást a klímaszabályozás egyik fontos eleméhez sorolhatjuk, próbáljuk a fény mennyiségét figyelembe venni és lehetőség szerint befolyásolni.

A túl sok fény, de leginkább a rendkívül erős besugárzás, illetve, ha kevés, alacsony a fénymennyiség egyaránt kedvezőtlen a fotoszintézisre és más élettani folyamatokra. Meg kell találni az optimumot, ami azt jelenti, hogy szükség lehet megvilágításra, vagy árnyékolásra, a termesztés adott fázisaiban, illetve időszakában.

Holland szakirodalom szerint, „elfogadott érték a zöldségtermesztésben, hogy az optimálisnál alacsonyabb fény, illetve a megvilágítás csökkenésének minden egyes százaléka 1% terméskieséssel jár.” A hajtató berendezések borításának szennyeződés miatti árnyékolása tehát nagyon nagy kiesést jelenthet. A belső fóliázás hatása kedvező a hőmérséklet tartása miatt, ugyanakkor jelentősen lassul a fejlődés az árnyékolás miatt a fényszegény időszakban.

Hajtatásban a környezeti tényezők szabályozásának igen nagy lendülettel fejlődő területe az árnyékolás, de szabadföldön is terjed az intenzív termesztési módokban. Elsősorban a tám-rendszeres intenzív kultúrákban, valamint a díszfaiskolákban, ahol a jégeső elleni védelemmel együtt tesz szolgálatot a raschel hálóval való fedés. A korszerű árnyékolás technika véd a túlmelegedéstől, növeli a páratartalmat, csökkenti a vízszükségletet, mégis hatékonyabb az állomány vízfelhasználása, éjszaka véd a hőkisugárzási veszteségektől, jelentős energia megtakarítást eredményez. Az árnyékolásnak nagy jelentősége abban van, hogy a növények perzselését, pusztulását okozó 44-45 °C ne alakulhasson ki. Valójában csak 6-8 óra árnyékolásra lenne szükség a napsütéses napokon a gyakorlatban a következők szerint alakul. Májusban és augusztusban 6 óra/nap, júniusban és júliusban 7-8 óra/nap.

A korszerű üvegházakban az árnyékolók és az energiaernyők mozgathatóak és automatizálhatóak a sugárzás érzékelésével. Az automatizálás nagyban megkönnyíti a gazda munkáját és nagy terhet vesz le a válláról, ha egy jól automatizált termesztőberendezéssel rendelkezik. Szabályozottabb a növények fényellátása. A kombinált hőernyők a korai időszakban az éjszakai lehűlés ellen védenek, nappal az árnyékot biztosítják. Előnye a többoldalúság és energiatakarékosság, csak akkor árnyékol, amikor az szükséges, valamint jól automatizálható. Hátránya a nagy beruházási költsége, valamint az, hogy nagyon sok berendezésben utólag nem építhető be.

Árnyékoló háló illetve árnyékoló festés a fóliaházak megoldására szolgáló módszerek. A nyári hajtatási időszakban kiváló megoldás egyszerűségük és alacsony költségük miatt. Hátránya azonban, hogy állandóan árnyékol, a kisebb megvilágítású reggeli és délutáni időszakban, és borús időben is és ezzel lerövidíti a napi napsütéses órákat.

Ebből is látható, hogy az automatizálás mennyire létszükséglet már az árnyékolás terén is. Az automata szellőzésvezérlés pedig „kötelező” tartozéka ma már egy korszerű fóliaházas termesztőberendezésnek.

Balázs Máté

Növényorvos, szaktanácsadó

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Megosztás
Megosztás
Email
Nyomtatás

Legutóbbi cikkeink