A generatív-vegetatív egyensúly a zöldségtermesztésben

Hogy mit is jelent ez?

A növény termőegyensúlyának szabályozását. Gondoljunk akár a paradicsomra, paprikára, uborkára, ez egy fontos kérdés. A kertészek egyik legnehezebb és legfontosabb feladata az egyensúly megtartása. A növény generatív szervei a virág, termés, mag. A vegetatív szervei a gyökér, szár és levélzet. Már a fajtaválasztásnál is beszélünk generatív, illetve vegetatív növekedésre hajlamos fajtákról. A generatív jellegű fajták hamar virágoznak, gyorsan kötnek, lombozatukhoz képest sok termést nevelnek. Ezzel ellentétben a vegetatív növekedésűek viszonylag későn kötnek, levéltömegükhöz képest kevés bogyót növesztenek.

Ha erősen generatív jellegű a növény az a termés minőség romlásához vezet, ha túlzottan vegetatív növekedésű akkor a lombozat megerősödik, a virágokat, bogyókat lerúgja a növény ebből kifolyólag keveset fog teremni.

Kérdés, hogy most előny vagy hátrány ez egy fajta esetében? Egyiknek sem mondható, de a kertésznek tudatában kell lenni vele, máskülönben problémái adódhatnak, ha túl erősen fejlődik a lombozata a növénynek vagy túlzott a terméskötődés. Az elsődleges cél, hogy egy jó kondíciójú, erős gyökerekkel rendelkező növényt alapozzunk meg, amely később az egész vegetációs időszakban masszív „lábakon” áll. Ahogy egy ház építésénél is az alap kiásása az elsődleges és nem rögtön tetőt akarunk építeni, úgy a növénynél is igaz, hogy akkor lesz bőtermő ha megfelelő az „alapja”. 

A fitotechnikai munkákkal, mint például metszés lehet a megfelelő lomb és termés arányt kialakítani. Melyek azok a tényezők, amelyekkel a generatív szervek befolyásolhatók? Ilyen például a nagy fényintenzitás, az optimálistól alacsonyabb hőmérséklet, a kevés víz, a kevés nitrogén, a sok foszfor és a kis páratartalom. A vegetatív irányba pedig az előbbiek ellenkezői. Kis fényintenzitás, az optimálistól magasabb hőmérséklet, a sok víz, a sok nitrogén, a kevés foszfor, a nagy páratartalom.

Ezen tényezők figyelembevételével, a megfelelő fajta választása mellett nagyobb termésmennyiséget érhetünk el.

Balázs Máté

Növényorvos, szaktanácsadó

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Megosztás itt: facebook
Megosztás Facebookon
Megosztás itt: linkedin
Megosztás LinkedInen