Rövid ellátási lánc

Azt mondják, hogy az élet írja a legjobb sztorikat. Jó pár éve már, hogy hazánkban is elindultak olyan mozgalmak, egyedi szerveződések és országos kezdeményezések, amik azt a célt szolgálták, hogy a termelők termékei minél rövidebb úton és minél rövidebb idő alatt eljuthassanak a fogyasztókhoz. Ennek külön neve is van: rövid ellátási lánc. 

Szép jövőkép, némi anomáliával

A rövid ellátási láncban mindkét fél érdekelt: a termelő és a fogyasztó is, és abban senki sem érdekelt, hogy az ellátási lánc hosszú, ez által drága és fenntarthatatlan legyen. 

Szépen alakult minden, egyre másra jöttek létre a helyi termelői piacok, alakultak a kosár közösségek és nyíltak meg azok a honlapok, amik összekötötték a termelőket a vásárlókkal.

Az Európai Unióban is szorgalmazták az úgynevezett rövid ellátási láncok kialakítását már a 2010-es években is: külön pályázatokkal támogatták ezeket a kezdeményezéseket. 

Ugyanakkor, mielőtt még azt gondolnánk, hogy a rövid ellátási láncok története tündérmesébe illő, fontos tudni, hogy mindeközben a világ éppen “rákattant” arra, hogy az égvilágon mindent Kínából rendeljen be.

Bár élelmiszert nyilván ritkán utaztattak a vállalkozások – feldolgozók, kereskedők – a távol-keletről, de az élelmiszerekhez szükséges adalékanyagokat, aztán az élelmiszereket osztályozó, csomagoló, feldolgozó gépeket bizony a leginkább onnan szerezték be. És nemcsak nálunk, ez egész Európára jellemző volt.

A mindent felülíró járvány

Aztán minden megváltozott 2020 elején, amikor – micsoda fintora ez a sorsnak – Kínából megérkezett a világba a koronavírus járvány. Eleinte csak az egészségünket, szeretteinket és az életünket féltettük, majd amikor megtanultunk izoláltan élni, újra szerveztük a hétköznapjainkat, akkor szembesültünk azzal, hogy az egész világra ráköszöntő teljes lezárások megakadályozzák az áruk mozgását is.

Minél távolabbról, minél hosszabb, vagy minél bonyolultabb ellátási láncon keresztül érkezett egy áru, félkész vagy késztermék, de akár csak egy alkatrész is, annál nagyobb volt az esélye, hogy valahol meg fog akadni. És az esélyek ekkoriban bizony sorra valóra is váltak.

Közben az ilyen krízisekre jellemző módon a lakosságnál felvásárlások indultak meg, amik más mechanizmussal ugyan, de további áruhiányokat eredményeztek.

Az egész világ a saját bőrén tanulta meg, hogy mennyivel előnyösebb a rövid ellátási lánc, és mennyivel hátrányosabb a hosszú ellátási lánc. Már senkinek sem kell hosszasan magyarázni azt, hogy minél rövidebb az ellátási lánc, annál jobban járnak az érdekelt felek.

De ha szétnézünk magunk körül, akkor látunk valódi változást ebben?

Még sok a teendő!

  • A helyi termelői piacok forgalma nem nő annyival, amennyivel a multinacionális kereskedelmi láncok forgalma jelenleg csökken. 
  • A helyi gazdák, kézművesek, gazdálkodók még mindig nem tudják eléggé hatékonyan becsatornázni magukat a már meglévő ellátási láncba sem, miközben
  • az új, extra rövid ellátási láncok sem épültek még ki jelentős volumenben, ahol pedig mégis, ott a szezonalitás a jellemző.
  • Arról nem is beszélve, hogy az ebben rejlő, termelői növekedési lehetőségek sincsenek még kihasználva.

A törekvések tehát minden oldalról megvannak, de az eredmények még nem átütő erejűek.

Bár ezek rossz híreknek tűnnek, de egy vállalkozószellem számára ezek pont a jó hírek!

Van még mit tenni, van még min gondolkodni, még rengeteg lehetőség áll az egész termelői szektor előtt: a lényeg, hogy minél többen vonódjanak be, épüljenek a kapcsolatok a gazdálkodók között, alakuljanak akár véd- és dacszövetségek, együtt a vásárlókkal!

Talán annyi előnye volt az elmúlt néhány nehéz évnek, hogy a fogyasztók is megtanulták a rövid ellátási lánc fogalmát és annak fontosságát és ami a fő: igényük is lett rá. 

A többi már csak ügyesség, szorgalom és némi kreativitás kérdése a termelők részéről!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Megosztás
Megosztás
Email
Nyomtatás

Legutóbbi cikkeink