Mielőtt áttérünk talaj nélküli termesztésre az első lépés, hogy meg kell vizsgáltatni, hogy van-e megfelelő minőségű vizünk. A termesztés során a legnagyobb mennyiségű anyag, amivel számolnunk kell az a víz. Ezért ez az alapja a sikeres termesztésnek is. Hogy miért szükséges a jó minőségű víz? Nagyon egyszerű rá a válasz.

A leggyakrabban alkalmazott csepegtető öntözőrendszer eltömődésének veszélye fokozódik a víz minőségének romlásával. Egyes fontos tápelemek kicsapódhatnak és így felvehetetlenné válhatnak a növények számára. A víz összetétele befolyásolja a gyökérközeg EC- és pH-értékét.
A tápoldat készítéséhez használt víz minőségét fizikai és kémiai, valamint az élő tényezők befolyásolják. Ha a növény lankad foltokban a termesztőberendezésben, akkor többnyire fizikai tényezőkre kell gondolni. Ha a csepegtetőtest eltömődött, egyenetlen lesz a víz eloszlása.

Nagyon fontos a felhasznált víz pH-értéke. A magas 7-es pH feletti, növeli a kicsapódás mértékét, ami a növénynél relatív tápanyaghiányt idéz elő, és jelentősen növeli a csepegtetőtestek eldugulását is.
A termesztő szempontjából igen fontos, hogy a tápoldat készítéséhez használt víznek mennyi a sótartalma. Ezt leggyakrabban az össz sótartalom mérésével állapítják meg először. A talaj nélküli hajtatáshoz azok a vizek a legalkalmasabbak, amelyek vezetőképessége maximum 0,5 mS/cm. Ez nem elegendő önmagában, nagyon fontos tudni, hogy ez milyen vegyületekből adódik. Vannak vegyületek, amelyek a növény számára hasznosak. A vegyületek egy része viszont káros, sőt egyenesen mérgező lehet a zöldségnövények számára.

A hazai vizekben aránylag gyakran található hidrogén-karbonát, ami nagyon zavarja a növények tápanyagfelvételét és emeli a pH-ját. Az a víz alkalmas talaj nélküli termesztéshez, amelyben a hidrogén-karbonát mértéke kevesebb, mint 5 mmol/l. A magas hidrogén-karbonát tartalmú víz azonban csak úgy használható, hogy savazással közömbösíteni kell.
Tehát ezek alapján elmondható, hogy a sikeres talaj nélküli termesztés első lépése a megfelelő víz milyenség és mennyiség biztosítása.

Hiánybetegségek rabságában

Ha a növény nem kapja meg a számára optimális mennyiségű NPK-t, és az elemek nem úgy aránylanak egymáshoz, ami az adott növény számára éppen pontosan megfelelő, akkor hiánybetegség lép fel, amit a növény egyrészt jelez a levélzetén keresztül, másrészt közvetlenül fenyegetetté válik ez által a terméshozam is. 

Egy hobbikertész számára a nem optimális NPK aránnyal való foglalatoskodás nem tartozik a napi tennivalók közé, de egy növénytermesztő gazda esetében az NPK szinttel és aránnyal való foglalkozás a napi rutin része kell, hogy legyen.

Mi a nitrogénhiány tünete?

Általában a levelek sárgulása jelzi azt, hogy a növénynek több nitrogénre van szüksége, mert felélte a talajban lévő mennyiséget.

A nitrogén hiány esetében  a növények növekedésükben visszamaradhatnak.

Hogyan jelenik meg a foszforhiány?

A növények a foszforhiányt általában sötétzöldes és vörösesbarnás – bronzos – elszíneződéssel jelzik. 

A foszfor a termésképzés idején jelentős tápanyag a növény számára.

Mivel jelzi a növény a káliumhiányt?

A káliumhiány tipikus tünete a levelek enyhe pöndörödése, széleken barnulás-sárgulás-száradás, míg a levélerezet mellett megmarad a levél zöld színe.

A kálium nem csupán a termés mennyiségét befolyásoló tápelem, hanem a termésbiztonságot is fokozza.

Hogyan védekezhetünk az NPK hiány ellen?

Két nagyon egyszerű módon:

• Komposzttal
• Műtrágyázással

A nehézséget alapvetően a mennyiség és az arány eltalálása jelenti, ugyanis a régen alkalmazott “Jól megszórom műtrágyával, aztán majd lesz valami!” elv már igencsak elavult, nem beszélve arról, hogy műtrágyázni talán már nem is menő.

Ahogy már a blogunkon is szó esett róla, a komposztálás adhatja meg a gazdálkodóknak a saját gazdaságban a megfelelő NPK arány folyamatos biztosítását akkor is, ha sok féle növénnyel dolgoznak. Pont ez az üdvös is, hiszen így a komposzt is “sokszínű” lehet.

A komposzt azért is előnyösebb, mert vele nagyon nehéz túladagolni a nitrogént, foszfort, káliumot, hiszen a komposzt a természetes körforgás szerves része, és azon túl, hogy feldúsítja a termőtalajt, azon túl a textúráját is optimálissá teszi a gyökérzet számára. Arra, hogy a gyakorlatilag halott, kizsákmányolt talajt műtrágyával tesszük majd termőképessé, arra gondolni sem szabad!

Mérés nélkül vakon repülünk

A modern technológiáknak hála ma már nem kell nekünk kinyitogatnunk a fóliánkat, mert létezik fóliavezérlés, ami ezt megoldja helyettünk. 

De más modern megoldások is a rendelkezésünkre állnak: komplex mérőműszerekkel rendszeresen monitorozhatjuk a talajunk NPK mennyiségét és arányát, és így csak azt kell pótolnunk, amit szükséges. 

Mérésekkel már a leveleken megjelenő tünetek előtt észlelhetjük a hiányállapotokat.

A rendszeresség hatalmas versenyelőnyt jelent: a legalább heti egyszeri NPK mérés azt eredményezi, hogy a nap minden órájában biztosak lehetünk abban, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik, növényeink megkapják a számukra szükséges tápanyagot, és ezzel ki is pipáltuk az egyik legkérdőjelesebb területet.

Mérések nélkül csak vakon repülünk és hasraütésszerűen dolgozunk, ami azért baj, mert az által a terméshozam is hasraütésszerű lesz.

Az oka a földgáz folyamatos piaci árának növekedése!

A drágulás miatt a nagy műtrágyagyártók 50%-a már bezárt, vagy csökkentette a szokásos termelését. A Fertilisants Europe, a műtrágyagyártók európai szövetsége szerint augusztus óta az európai ammónia termelés csaknem 70%-a leállt a magas gázárak miatt.

Elgondolkodtató, hogy a növénytermesztésben nem-e kellene keresni más megoldást a műtrágya minimalizálására?

Vegyünk egy példát!

Egy 3000 nm-es termál fűtéses fóliasátor, szenzorok használata nélkül a műtrágya ellátása nyáron a következőképpen alakult.

A nyári ár alapján egy 600 literes törzsoldat kb. 200.000 Ft körül mozgott, ami 3-4 napra volt elegendő.

Ugyanez a mennyiség egy 3000 nm-es fóliasátorban, ahol a szenzorok alapján öntöznek és juttatják ki a műtrágyát 15-20%-os csökkenést eredményezett a kijuttatott tápanyag mennyiségében és öntözésben. Vagyis kb. 1 nappal megnövelve az elegendő mennyiséget. 

Vagyis:

Ezt a megtakarítást minden olyan hónapban számításba vehetjük, amikor a fólia be van ültetve, mert a növények folyamatosan igénylik a tápanyagot.

Az adatokat egy szentesi gazda számításai alapján közöltük, aki elmondása szerint 15-20%-kal több paprika termést tudott értékesíteni abból a fóliasátrából, ahol a szenzorok által mért adatok alapján gazdálkodott. Azokban a fóliasátraiban, ahol nincsenek meg a kellő adatok, ott jóval kisebb mennyiséget szedtek le a paprika tövekről.

A komposztálás folyamata

A növényi és állati eredetű, lebomló anyagok korhadás közben átalakulnak, amiket majd természetesen trágyaként, illetve talajminőséget javító adalékként lehet felhasználni. Különböző, hasznos ásványi elemek és gázok is kiválnak a korhadó részekből, amiket aztán később a növények majd újra tudnak hasznosítani. A bomlási folyamat végén a komposztált részek gyakorlatilag termőfölddé, vagy a termőföld termékenységét nagyban javító humusszá válnak. 

A komposzt tehát maga a termékeny föld szinonimája is.

A komposztálás módjai

A komposztálásnak van a háztáji és a nagyüzemi módja, mi most a háztáji komposztálásról értekezünk, aminek egy gazdálkodó szempontjából igazából annyi a lényege, hogy a gazdaságban történik maga a komposztálás és nem egy “zöldhulladékot” feldolgozó, ipari területen. A helytől függetlenül a háztáji komposztálás is lehet viszonylag nagy volumenű.

Egyszerű komposztot készíthetünk olyan anyagokból, amelyek könnyen lebomlanak. Ide számolhatjuk a növényevő, kérődző állatok trágyáját, a konyhai hulladékot, gyümölcs- és zöldséghulladékot, takarmánynövények levelét és szárát, de akár a gazdálkodásban gyomnövénynek nevezett gyógyhatású, még fel nem magzott fűféléket, „gazokat” is. 

Kombinált komposztnak nevezzük a gyorsan lebomló részeken túl még egyéb, lassan rothadó anyagokat is tartalmazó komposztot. A kombinált komposzt gallyakat, nehezen bomló növényi részeket és olykor gyapjút is tartalmaz. A kombinált komposztba azok a nehezen lebomló alkotórészek kerülnek, amik a leggyorsabban is csak 1-2 év alatt bomlanak le. Ezeknek az az előnyük, hogy nem pont ugyanolyan ásványi anyagok különülnek el belőlük, mint például a lágyszárú növényekből, így még értékesebbek tudnak lenni hosszú távon a termőföld számára. Egyidejűleg több, különböző összetételű és fázisú komposztunk is lehet. 

A komposzt és a komposztálás előnye

A komposztálás folyamata, ha a végeredménytől előnyeitől el is tekintünk – miszerint termékenyebb lesz a talaj –, már önmagában egy felelős hozzáállás a gazdálkodók részéről, hiszen megszűnik a zöld hulladék fogalma. 

• Valami vagy fogyasztható, 
• vagy valami készíthető belőle, 
• vagy mehet a komposztba, hogy aztán azt visszaforgassuk az anyatermészetnek. 

Nincs negyedik út, így leegyszerűsödik és fenntarthatóbbá válik a gazdálkodás is.

A komposztálás alapvetően nem áll másból, mint a komposztálható anyagok egy kupacba gyűjtéséből, olykor átforgatásából, néha meglocsolásából, és aztán a földbe forgatásából. Hogy ezt milyen kivitelben, volumenben és céllal csináljuk, az egyénileg eltérő lehet, és kreatívan is megoldhatjuk a feladatot. A komposztált részek újrahasznosítása a gazdálkodásban a szimbiózist szolgálja, ami egy előremutató szemlélet a gazdálkodásban és termesztésben. 

Ugyanakkor, akik az adatokat szeretik, azok számára is beszédes a komposzt előnye:

1.) Egyrészt meg lehet vele spórolni a hulladékgazdálkodás költségeit.

2.) Meg lehet vele spórolni a műtrágyát és költségeit.

3.) A komposzt alkalmazása megnöveli a terméshozamot, mivel termékenyebbé teszi a talajt.

Mi komposztálható?

Bármi, ami le tud bomlani. Attól érdemes óvakodni, hogy állati zsír és fehérje kerüljön a komposztra, tehát a maradék ételt nem érdemes a komposztban felhasználni, de egyébként minden más növényrészt és a nem kizárólag húsevő állatok trágyáját is érdemes beleforgatni. Kávézacc, teafű, fűrészpor és fahamu is mehet a komposztba.

Minél több nehezen bomló növényt tudunk belekeverni a komposztba, annál jobb lesz a nitrogéntermelés képessége, bár ezek lassítják is a bomlást, ahogy fentebb már írtuk a kombinált komposztnál. Mindezek alkalmazása csak annyit jelent, hogy érdemes ősztől-tavaszig és tavasztól-őszig tartó időszakokban gondolkodni, mert ez hosszabb időtartamot fed le.

A komposzt helyigénye mindössze néhány négyzetméternyi, amennyiben sok komposztálható anyag termelődik a gazdaságunkban. Egy kiskertnek elég általában egy 50-60 literes komposztláda is. 

A komposztálás bármikor elkezdhető, akár már csak annyival is, hogy összegyűjtjük a lehullott leveleket egy kupacba és aztán nem kezdünk velük semmit, csak hagyjuk, hogy a természet tegye a dolgát. 

A kifejezést először Lorenz Hiltner, német növényorvos és agronómus használta 1904-ben azon különleges mikroorganizmusokat tartalmazó gyökérkörüli talajrész leírására, melyekre a növény gyökere által kieresztett kemikáliák közvetlen hatással voltak. Hiltner megfigyeléseit eleinte csak a szimbiotikus nitrogénkötő baktériumokra és hüvelyesek gyökérzetére alapozta, de ezek a megfigyelések később mindenféle interakcióra kiterjedtek.

A rizoszféra kifejezés részben a görög „rhiza” szóból ered, mely gyökérzetet jelent. Hiltner óta a kifejezés jelentésén finomítottak – a gyökérzettől való relatív távolság alapján 3 részre osztható: 

• endorizoszféra: gyökérszövetből áll és magában foglalja az endodermist és a kortikális rétegeket
• rhizoplane: a gyökér felülete, ahol a talajrészecskék és a mikrobák ragadnak meg
• ectorizoszféra: a legtöbb külső rész; azaz a talaj, amely közvetlenül a gyökér mellett van

A Rhizoplane tehát az a gyökérfelszíni zóna, ahol a mikroorganizmusok felületi struktúrák (pl. flagellák, fimbriák, sejtfelszíni poliszacharidok) segítségével megtapadnak, a rizoszféra pedig a növény gyökereit közvetlenül körülvevő vékony talajréteg. A gyökérrendszer komplexitása és diverzitása miatt a rizoszféra nem egy fixen meghatározható méretű vagy formájú régió, hanem egy, a gyökérzet mentén változó, és ahhoz igazodó zóna. Ez a talajrész csupán néhányszáz mikrométertől akár a gyökértől terjedő 5 mm-es távolságra is kiterjedhet. A rizoszférában lévő baktériumok és mikroorganizmusok között találhatók azok is, melyek a „rhizodeposition”-nek nevezett folyamat során a gyökér által kieresztett váladékok protein- és cukortartalmával táplálkoznak. A legtöbb rizoszférában megtalálható faj organotróp, tehát organikus anyagok felhalmozásából nyerik az energiát. A legtöbb talajban azonban az elérhető organikus vegyületek száma limitált.

A gyökérzet mintázata és kompozíciója tehát nagyban befolyásolja az őt körülvevő mikrobiális aktivitást és populációt, ami közvetlen hatással van az itt lévő fonalférgekre és mikro-ízeltlábúakra. A rizoszféra és a növény között jótékony és káros hatásmechanizmusok léteznek, amik pedig közvetlen hatással vannak a növény gyökérfunkcióira és növekedésére. A legutóbbi kutatások fontos megállapítása, hogy a rizoszférában bizonyos, emberek számára is káros mikroorganizmusok léteznek, melyek komoly közegészségügyi veszélyt jelentenek mind a termesztők, mind a fogyasztók számára. 

A rizoszféra környezetének általában alacsonyabb pH-ja van, kevesebb oxigénnel és magasabb szén-dioxid-koncentrációval. A növények a tápanyaghiányos talajkörnyezetre gyökérzetük alakjának változtatásával reagálnak, hogy elérjenek olyan mikroorganizmusokat, melyekkel kölcsönhatásba lépve megváltoztathatják a rizoszféra kémiai összetételét. A gyökérváladék egyik szerepe, hogy segítsen a növénynek felfedezni a szükséges tápanyagokat a rizoszféra redox potenciáljának savasításával, illetve közvetlen kelátkötések kialakítása által a tápanyagokkal. A gyökérkivonatok így a rizoszférában lévő talajt savasabbá vagy lúgosabbá tehetik, attól függően, hogy milyen tápanyagok érhetőek el a növény számára a talajból.

A növény növekedését meghatározó legfontosabb anyagok a nitrogén és a foszfor. A talajokban elérhető nitrogénszint általánosságban alacsony, a szívárgó esővíz, az agyag ammóniumkötései, valamint a bakteriális denitrifikáció hatására. Ugyan a Föld atmoszférájának 78%-a nitrogénből áll, a nitrogénnek ezen (gáz) formáját kizárólag nitrogénkötő organizmusok képesek hasznosítani. Ezért van az, hogy a nitrogén szervetlen formájával dúsítják a talajokat, melyeket a növények is fel tudnak használni külső segítség nélkül. A rizoszféra mikroorganizmusai olyan nyomelemek felvételét is elősegíthetik, mint a vas. A vas nagymértékben elérhető a talajban, azonban semleges és lúgos feltételek mellett leginkább oldhatatlan oxid formában fordul elő, mely nem képes a növekedés elősegítésére. 

Egy 2020-ban Kínában szabadföldön termesztett paradicsomfajokkal végzett vizsgálat kimutatta, hogy a rizoszférából kivont exopoliszacharidok eltérőek voltak (teljes cukormennyiség és átlagos infravörös mérés) a termesztett paradicsomfajtáktól függően, valamint korlátozott öntözés mellett (vízhiányos körülmények) az exopoliszacharid-termelés és a mikrobiális aktivitás növekedése befolyásolta a paradicsom talajban való vízvisszatartását és szántóföldi teljesítményét.

Egy teáskanálnyi szántóföld több mikroorganizmust tartalmaz, mint a föld népessége, de a rizoszféra még ennek is az 1000-2000-szeresét. Támadás észlelésekor a növények aktívan igyekszenek kiválasztani a támadás legyőzéséhez szükséges elemeket a rizoszféra környezetükből. Ez tisztán megfigyelhető az úgynevezett betegségelnyomó talajokban, ahol a kórokozók nagy száma ellenére sem alakul ki a betegség, még az arra hajlamos növényekben sem.

A rizoszféra mikrobiális közössége növényfajonként változik a talaj típusa alapján, de általánosságban a mikroorganizmusai három nagy csoportba sorolhatók, attól függően, hogy milyen hatást gyakorolnak a növényekre

• Hasznos mikrobák, amelyek jó hatással vannak a növény növekedésére és egészségére, pl. fontos tápanyagokat biztosítanak a növény számára vagy különböző rezisztencia-mechanizmusokat szorítanak vissza: nitrogénkötő baktériumok, bizonyos gombák, biokontroll mikroorganizmusok, növekedésserkentő rizobaktériumok (PGPR), néhány parazitikus gombafaj, valamint a protozoonok (véglények). Ezen mikrobák segítésére a biotrágyázás, gyökérstimulációs eljárások, valamint az abiotikus nyomás kezelése, kórokozó kontroll alkalmazható. 
• Kommenzális mikrobák, amik nem közvetlenül károsítják a növényt, hanem valamilyen más mikroorganizmust befolyásolnak egy olyan komplex hálózaton keresztül, amely közvetett hatást gyakorol a növényre.
• Káros (patogén) mikrobák: kórokozó gombafajok, petespórás gombák, baktériumok, fonalférgek. Sajnos a rizoszférában található mikroorganizmusok között egyre több olyat találunk, amelyek a növények számára hasznosak, az emberek számára azonban károsak, és elburjánzva akár népbetegségeket okozhatnak. Ez részben a talaj mesterséges tápanyagokkal való dúsítása, illetve a műtrágyázás miatt van.

A rizoszféra mikroorganizmusai alkotják a betegségekkel és kórokozókkal szembeni elsődleges frontvonalat a növény számára, olyan folyamatokkal, mint az antibiózis, nyomelemekért és tápanyagért való versengés, parazitizmus, serkentő hormonok termelése, szisztémás rezisztencia kiváltása a biotikus és abiotikus stresszel szemben.

Az elmúlt évtizedben az emberek számára friss növényekben található káros kórokozók és szennyezettség központi témává vált, és aggodalomra ad okot. A szalmonellózis egyre inkább köthető olyan kertészeti termékekhez, mint gyümölcsök, saláta, káposzta, és más nyers zöldségek. Már több tudományos kutatás során bebizonyosodott, hogy a káros baktériumok nemcsak a betakarítás után kerülhetnek a tápanyagláncba, de még a betakarítás előtti korszakban is. Éppen ezért egyre növekvő érdekünk olyan stratégiák kifejlesztése, melyek segítségével átformálhatjuk a rizoszférát olyan mikroorganizmusok előnyére, melyek a növény produktivitását segítik, és megakadályozzák a kórokozókat.

Tekintve, hogy a gyökérváladékok mekkora szerepet játszanak a zóna, és így a növény életében, az egyik legelterjedtebb stratégiai megközelítés olyan növények tenyésztése, illetve genetikai manipulálása, amelyek a hasznos mikrobákat vonzzák a károsak helyett. Ez, a „rhizosphere engineering”-nek nevezett módszer azonban még gyerekcipőben jár, és a rizoszférán belüli molekuláris kommunikáció és kölcsönhatások sokkal mélyebb ismeretét követeli. Emellett népszerű módszerek a rizoszféramenedzsmentre jótékony mikroorganizmusok bejuttatása a talajba, közvetlen a magokhoz, valamint a már rizoszférában lévő organizmusok stimulálása különböző talajmenedzsment módszerek révén.Hosszútávon az emberekre káros kórokozók visszaszorítására várhatóan azon növénytenyésztő programok fogják a megoldást jelenteni, melyek célja a molekuláris kölcsönhatások kialakítása a növény, valamint a rizoszféra életközössége között. 

A növények tápanyag felvétele a talajromlás miatt sokszor károsodik, így nem alakul ki megfelelő gyökérzet, a hozamok elmaradnak a várttól. A talajélet javulása hosszas folyamat akár több év is lehet. Talajjavításnál a talajhibák és azok előnytelen tulajdonságait próbáljuk csökkenteni. A talajjavítás történhet mechanikai módon, amikor altalajlazítást, mélyszántást végzünk. Leginkább kötöttebb talajokon fordul elő az úgynevezett „eketalp” jelenség, ahol évről évre azonos mélységben szántottak. A művelt réteg alján kialakul egy kemény vízzáró réteg, amely nemcsak a víz elszivárgását akadályozza meg, de a mélyen gyökeresedő növények termésének növekedését is zavarja, aminek következtében sok lesz az elágazó és torz termés.

Kémiai talajjavításnak nevezzük azokat a folyamatokat, amelyekkel a talajhibákat kémiai módszerekkel szüntetjük meg. Efféle a gipszezés, meszezés. A biológiai talajjavítás során a talaj kedvezőtlen tulajdonságait a rajta termesztett növények segítségével szüntetjük meg például, ha zöldtrágyázunk. Használhatunk mikrobiológiai készítményeket is, amelyek hasznos baktériumtörzseket vagy gombákat tartalmaznak. A talaj nitrogéntartalma a denitrifikáció során állandóan csökken és ezt pótolják a nitrogéngyűjtő baktériumok. Megkötik a levegő nitrogénjét és később ezt a növény fel tudja használni. Vannak, amelyek a humifikációt (humuszképződést) segítik, talajszerkezetet javítják. Rengeteg készítmény van a piacon, amely hasznos tud lenni talajaink javítására, de a talajjavítás egy hosszas folyamat. Ha a talajéleten sikerül termelőnek javítania, akár 5-15 %-os terméstöbbletet is elérhet, emellett az áru minősége, a növények kondíciója is javul.